Gránátalma

Mindig, minden jelentős változás erőszakkal történt

2015. Február 9. Péntek
Szó ami szó, Daniilnak nem volt valami sok fogalma a kiközösítettségről. Nem volt az a tipikus "iskola menője"  srác, de azért az évfolyamukban népszerűnek számított. Mondhatnánk úgy is:
Már valamelyest felkúszott a népszerűségi listán, de még mindig ő futott mások után, és nem mások utána, ami időnként kifejezetten zavarta.
- Most komolyan meg akarod keresni Alexeyt? - nézett rá kételkedve legjobb barátja, Sasha, miközben egy végtelenül unalmas fizika óra után caplattak le a lépcsőn. - Nem is tudod biztosan, hogy ő csinálta az oldalt. Mellesleg...Ha Vitaliynak valami problémája van, miért téged ugraszt mások nyakára?
- Nem ő kért rá. - mondta Daniil, miközben arra gondolt, Vitaliy milyen határozottan visszautasította, hogy szóljon az oldal adminjának.
- Akkor meg miért csinálod ezt? Ki akar összeveszni Alexeyjel? - értetlenkedett Sasha. Daniil pontosan tudta,  mire gondol a barátja. Alexey nem volt olyan típus, akivel csak úgy össze lehet veszni, és másnap már ismét barátként tekintenek egymásra. Nem...Alexey sunyi és bosszúálló volt. Ha egyszer vétettek valamit ellene, nem felejtett sosem. Teljesen rászállt az illetőre, és ha az iskola menője valakire rászáll, annak sosem lehet jó vége. Állítólag Marko is így járt anno. Ugyanaz a lány tetszett mindkettőjüknek, Alexey pedig látványosan be akarta mutatni, ki áll feljebb a népszerűségi listán. És most Marko hol tart? Egy antiszociális, sátánista gyerek, akit az egész iskola utál. Daniil mindeddig úgy volt vele, hogy nem akar Marko sorsára jutni, de a tegnapi internetes felfedezés óta egyre tisztábban érezte, hogy meg kell védenie a bátyját.
- Beláttam, hogy Vitaliynak sem lehet piskóta. - felelte.
- Tényleg? Eddig érdekes módon nem érdekelt.
- Mert eddig azt hittem, csupán valami gyerekes iskolai piszkálódásról van szó. De ez az oldal komoly...A cyberbulling a zaklatás egyik legaljasabb fajtája, mert névtelenül történik. Ha valaki ezt csinálná velem, és ki sem bírnám. Nem tudom, Vitaliy hogy viseli el ezt ezt évek óta. Még csak anyáéknak sem szólt soha ezzel kapcsolatban.
- Épp ez az...Ha zavarná, szólna, vagy tenne ellene valamit, hogy ne utálja mindenki.
"Milyen lehet annak, akit utál mindenki?" - Daniil tulajdonképpen most gondolt ebbe bele először. Mindig is sejtette, hogy őt sem bírja mindenki az osztályból, de akit egy egész osztály, sőt, egy egész iskola utál, annak valóban nem lehet könnyű. Néhány ember mégis mivel szolgál rá, hogy utálják őket? Tudta, hogy Marko sokszor verekedésbe keveredett, és ugyanúgy bántott másokat, mint ahogy mások bántották őt...De Vitaliyval úgy igazából mi is volt a helyzet? Annak ellenére, hogy a testvére volt, ő sem tudta biztosan megmondani. Sosem ártott másoknak. Nem bántotta a többieket, nem szólogatott be. Lehetséges, hogy valakinek pont ez a veszte? Nem tud eléggé a sarkára állni ahhoz, hogy megvédje saját magát? És a többieknek miért jó, ha gyengébbeket piszkálhatnak? Ennyire fontos dolog lenne a feszültséglevezetés? - ezek forogtak a fejében, mialatt Alexeyék osztálya elé értek. Bátortalanul benézett az ajtón. Bent a megszokott látvány fogadta, amivel eddig semmi problémája nem volt, de most hirtelenjében rendkívül irritálónak találta. A 11. b-sek hét - nyolc főből álló menő csapata a radiátornak dőlve röhögött, és legalább öt fokkal hangosabban beszéltek egymással, mint ahogy a normális emberek szoktak. Természetesen a már szintén megszokott kilencedikes lányok sem hiányoztak mellőlük. Szemükön látszott, hogy csak arra várnak, hogy valaki végre a folyosóról benézzen a terembe, és lássa, hogy ők milyen csinosak, és milyen menők.
    Daniil bármilyen fenntartás nélkül besietett a terembe, mire a lányok abbahagyták a vihogást, Alexey pedig értetlenül nézett rá. Látásból már régóta ismerték egymást, talán párszor beszélgettek is, de Daniilnak mindig az volt az érzése, hogy őt nem nagyon bírja. Egy időben ez bántotta, hiszen ha nincs jóban az iskola menőjével, úgy ő sem lehet igazán népszerű, de perpillanat abszolút nem érdekelték az előzmények. Az egyetlen célja az volt, hogy vegye rá Alexeyt, hogy törölje azt az oldalt. Hogy mi lesz ezután, nem nagyon érdekelte. Csak annyit tudott biztosan, hogy annak az oldalnak nem szabadna léteznie. Alexey nem szólt semmit, csak felvont szemöldökkel nézett rá, ezért Daniil jobbnak látta, ha máris belekezd a mondandójába.
- Attól még, hogy te vagy az iskola ügyeletes szépfiúja, semmi jogod hozzá, hogy az interneten gyűlölködj. - próbálta a lehető legkomolyabb stílusban előadni magát, mégis hatalmas röhögés kísérte a szavait. Hiába volt ez a fogadtatás, nem bánta meg egy pillanatig sem, hogy tudtukra adta, hogy tud az oldalról. Ne higgye azt senki, hogy a bátyjával bármit lehet csinálni, mert úgysem fogja megvédeni senki.
- Daniil, vagy hogy is hívnak...Elárulnád, hogy miről beszélsz? - kérdezte nevetve Alexey, mire Daniil előkapta a telefonját, hogy megnyissa a facebook oldalt.
- "Vitaliy fan club". - tartotta feléjük a telefont. - Erről beszélek. "Ez az oldal az iskola legviccesebb diákjáról, Vitaliy Kuznyecovról szól. Ha ön is nagy tisztelője Vitaliynak, és szeretné nyomon követni az életének minden pillanatát, lájkolja az oldalunkat." - olvasta fel hangosan a bemutatkozó szöveget. - Nos, már ismerős az oldal?
Az egyik fiú kivette a kezéből a telefont, majd hosszasan görgetett lefelé a képernyőjén. Némelyik bejegyzésen elmosolyodott, de többnyire ugyanolyan semleges arccal olvasta végig a posztokat.
- Nézd öregem...- adta vissza a telefont. - Életemben nem láttam még ezt az oldalt.
- Már hogy ne láttátok volna? Alexey még kommentelt is az egyik bejegyzéshez.
- Szerinted olyan hülye vagyok, hogy névtelenül kiírok valamit, majd névvel kommentelem? Igen, valóban rátaláltam tegnap az oldalra, de nem én csináltam. Gőzöm nincs, ki lehetett.
- Persze. - legyintett Daniil. - És ezt higgyem is el? Ennyire fáj, hogy végre valaki szembeáll veled, hogy máris mentegetőzöl? A helyedben inkább villámgyorsan letörölném azt az oldalt...- Daniilnak annyira elborult az agya, hogy fel sem fogta, mit csinál éppen. Kismenőként szembeáll a nagymenővel...Az ilyesminek egyik iskolában sem lehet túlzottan jó vége, pláne akkor, ha ez a nagymenő Alexey Krupin, aki ugyanilyen okokból már kicsinált pár gyereket.
- Fogd már vissza magad, hülyegyerek! - szólt rá Alexey. Nem üvöltözve, ahogy általában az indulatos emberek szoktak, hanem lazán, és lenézően. - Hányszor kell még elmondjam, hogy nem én csináltam?
- Nagyon remélem, hogy nem hazudsz. - mondta Daniil erélyesen, majd hátatfordított, és kiment a teremből. Az ajtóból még hallotta a jól ismert röhögést és valakinek a "védd csak a fogyatékos bátyádat" megjegyzését. Pontosan tudta, hogy Vitaliy nem fogyatékos, meg nem idióta, hanem aspergeres, de az embereknek úgyis minden ilyen jellegű betegség egyforma. Talán jobb lenne, ha mindennek kicsit utánanéznének, mielőtt megszólalnak...Csak pár kattintás az interneten, mégis egy egész látásmódon megváltoztathat egy kis plusz információ.
    Sasha a folyosón várta tisztes távolságban az ajtótól, mintha csak attól félne, hogy valami verekedésbe fajult veszekedésnek lesz szem és fültanúja.
- Na? Mit mondott?  - kérdezte kíváncsian, amint barátja kilépett a teremből.
- Hazudik össze - vissza. - próbálta felvázolni a helyzetet kissé idegesen. - Azt mondta, nem ő csinálta az oldalt, pedig egyértelmű, hogy ő volt.
- Ha már ő is megmondta, itt az ideje, hogy abbahagyd ezt az idióta, paranoiás viselkedést.Mi hirtelen ez a Vitaliy imádat? Két évig azt sem akartad elmondani, hogy a bátyád, most meg játszod a jó testvért. Ha valami gondja van, megoldja sajátmaga. Amúgy is, végzős.
Daniilnak egy pillanatra beugrott, hogy az iskolai mészárlások nagy részét végzősök követik el, tehát nekik sem lehet annyira mindegy...Aztán gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, hiszen nyilvánvalóan szó sincs ilyesmiről. Vitaliy egy normális, békés gyerek, habár nem kellene minden körülmények között annak lennie.
- Meg amúgy is. - folytatta a hőbörgést Sasha, hiszen elég ideges volt amiatt, hogy a szünet nagy része ezzel ment el, így nem tudta lemásolni a matek házit senkiről. - Miért nem ment át eddig egy másik iskolába, ha az egész családnak ekkora probléma, hogy piszkálják? Egy másik suliban talán be tudna illeszkedni.
- Nem tudna. - válaszolta határozottan Daniil. - Ebből állt az eddigi tizenhét éve, hogy piszkálták. Már az óvodában is problémák voltak, ugyanúgy, mint általánosban és a gimiben is. Mindig is tudtam, hogy ő nem fog megváltozni, de abban bíztam, hogy a környezete idővel érettebb lesz. Hát tévedtem...
Sasha idegesen vágta le tankönyveit a szekrényük melletti asztalra.
- Érdekes egy világ lenne, ha mindenkit befogadna a társadalom, aki más. Nem a normálisaknak kell alkalmazkodni a fogyatékosokhoz, vagy aspergeresekhez, vagy mik ezek, hanem nekik hozzánk. Már humorizálni sem szabad, nehogy megsértsük őket.
- A humor az, ami mindenkinek vicces.
- Miért, szerinted nem volt vicces, amikor Vitaliy tesi órán focizás közben magabiztosan berúgta a labdát a saját kapujukba?
- Lehet, hogy vicces volt, de már unalmas. Úgy viselkedtek, mintha ez lett volna az évszázad eseménye.
    A következő pillanatban pedig rájött Daniil, tulajdonképpen mi lenne számára az évszázad eseménye. Egy hanyagul odaragasztott cetlit vett le a szekrényéről. "Szombaton buli az Oblakában. Jöjjetek minél többen! Kamu személyikkel felkészülni, és csapassuk!" - állt a papíron nyomtatott betűkkel.
- Ez mi? - kapta ki a kezéből Sasha. - Buli az Oblakában? Ide muszáj elmennünk!
- Te mehetsz. - vonta meg a vállát, és kivette matekkönyvét a szekrényből.
- Most meg mi bajod van? - lobogtatta meg előtte a papírt Sasha. - Hahó! Az Oblakában lesz a buli, és ott lesz a suli minden valamire való arca. Hülye vagy, ha nem mész el.
- Azt se tudom, ki hívott meg. - mutatott a név hiányára.
- Daniil, ez nem óvodás meghívó! Miért írná rá a nevét?
- Szeretem tudni, hogy kivel bulizok együtt.
- Nyugi, nem lesznek ott nyomik.
- Hát épp ez az! - ezzel kivette Sasha kezéből a papírt, és a szomszédos szekrényre tűzte, mintha zavarná, hogy pont az ő szekrényén éktelenkedik. - Ezeknek köszönhetően szeparálódik széjjel az egész iskola. Már csak az számít, hogy ki menő, és ki nyomi...
- Jaj, hagyd már ezt a menő / nyomi témát! A mi szekrényünkre tették a papírt, így egyértelmű, hogy azt szeretnék, hogy menjünk.
- Csak nem fogok kamu személyivel benyomulni egy klubba. Ha kiderül, anyámat megöli a szégyen. - persze a valódi ok nem ez volt, habár néha Ekaterinát is megsajnálta, hogy folyamatosan csak miattuk ég. Elege volt már a menőkből. Egyreinkább azt érezte, hogy baráti társasága nem az ő célközönsége, hiszen meg sem értik, hogy miket beszél. Életében először úgy volt vele, hogy nem akar egy ilyen bandához tartozni. Akik ennyire a szerencsétlenek ellen vannak, nem lehetnek az ő barátai...
- És kit érdekel anyád? - értetlenkedett tovább Sasha. - Tizenhat évesek vagyunk, semmi közük már hozzánk. Az én szüleim azt sem tudják, hogy bulizni járok, és eddig egyik barátnőmet sem mutattam be  nekik, mert semmi közük, hogy kivel járok.
   Daniil hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mi a cikibb: Az, hogy ilyen buta gondolatok miatt nem akar elmenni egy buliba, vagy az, hogy tizenhat éves kora ellenére még nem volt barátnője. Az utóbbi mindig bántotta, de amikor jobban belegondolt, milyen lenne az élet egy barátnővel, mégis úgy érezte, hogy talán jobban jár a szingliséggel. Tisztában volt vele, hogy nehéz lenne olyan barátnőt találni, akivel meg lenne elégedve Ekaterina. Gyakran elgondolkozott, hogy tizenhat megélt éve alatt egyáltalán találkozott-e olyan emberrel, akit az anyja szimpatikusnak tartott volna. Ilyenből bizony kevés volt. Pontosan tudta, hogyha esetleg a közeljövőben egy lánnyal állítana haza, mi következne. Hogy "nem tűnik gazdagnak" "nem tűnik okosnak" "nem is túl szép" stb...
     Persze azért időnként vágyott volna egy társra, hiszen minden valamirevaló fiú mellett áll egy szép lány. Az apja sokszor nyugtatgatta, hogy ennyi idősen még ő sem foglalkozott a lányokkal, aztán húsz éves kora után megismerte Ekaterinát, akivel azóta együtt vannak. Bárcsak hitt volna ezekben az idilli történetekben...Pontosan tudta, hogy ez napjainkban nem így működik. Ha 2015 - ben egy tizenhat éves fiú nem csajozik, az vagy homokos, vagy csak szimplán lúzer. Eszmefuttatásai során az első lehetőségét kizárta, a másodiktól meg iszonyatosan félt. Mi van, ha azért nem érdeklődnek utána a lányok, mert ugyanolyan lúzernek látják, mint a bátyját?  Az emberek gyakran összefüggésbe hozzák a testvéreket, ha egymás szöges ellentétei, akkor is.
- Várj csak. - szólalt meg ismét Sasha. - Kezdem érteni, hogy mi a bajod. Cinknek érzed, hogy nincs barátnőd. Bár ha egész hétvégén otthon kuksolsz, nem is lesz egyhamar.
- Akkor menj egyedül, vagy az aktuális barátnőddel, vagy tudom - is - én kivel ! - vágta durván a képébe, majd becsapta a szekrénye ajtaját. A nem túl igényesen odaragasztott papírdarab majdnem leesett a mellette lévő szekrényről. Sasha meglepődött ezen a stíluson, hiszen öt évnyi ismeretségük alatt még sosem látta a mindig nyugodt és vicceskedő Daniilt ennyire idegesnek.
- Hát jól van. Nincs is szükségem ilyen unalmas alakokra, akik egy kis bulizástól is tartanak. - reagált Sasha, majd kiszedte matekcuccát a szekrényből, és a terem felé indult. Pontosan tudta, hogy már nem tudja befejezni a házi másolást, így duplán ideges volt.