Az olajjal fertőzött lelkek szépen égnek

 2015. Február 9. Péntek
16:30
- Mai világunkban különösen nagy figyelmet igényel a társadalomból kiszorult személyek sorsa, különösen tinédzser korban, amikor az emberi lélek még nem áll szilárd erkölcsi alapokon és leginkább befolyásolható. - hadarta Ekaterina Kuznyetsova a délutáni egyetemi előadáson, miközben arra gondolt, mekkora sorsfintor, hogy pont ő pofázik erről, akinek a fia a világ legantiszociálisabb teremtménye. - Napjainkban sokkal több veszély leselkedik a fiatalokra, mint húsz, vagy harminc évvel ezelőtt. Bűnöző csoportok, neonácik, vallási szélsőségesek...A deviáns csoportokhoz való csatlakozás hátterében sokszor nem is az elvi meggyőződés, hanem a valakikhez tartozás vágya áll. A fiataloknak sokszor úgy tűnik, hogy szintén számkivetett egyének személyében jobb barátokra és megfelelő célközönségre lelnek.
- És mi van, ha valakinek az erkölcsi nézetei nagyon szilárdak, és megalapozottak? - jelentkezett egy barna hajú lány a hátsó sorból. Ekaterina meglepetten odakapta a fejét, hiszen nem volt szokásuk a tanulóknak csak úgy belevágni az előadásba...Pláne ennek a társaságnak. Kifejezetten inaktívnak ismerte meg őket.
- Depressziós és bosszús élethelyzetben az ember hajlamos megfeledkezni az erkölcsi normáktól. - mondta a "minden végére pontot rakó és mindent tökéletesen lezáró" sablon szöveget. Ez úgyis annyira érthető. Reményvesztett élethelyzetben nincs erkölcs, ezért kezd el az egyén szimpatizálni a szélsőségekkel. Ha valami cseppenként kiveszik az emberből, a lélek azonnal utánpótlás után kiált, a helyettesítő eszme meg már úgyis mindegy. - Pontosan mit értesz szilárd, megalapozott erkölcs alatt? - kérdezte attól tartva, hogy a lány valami vallásos baromsággal áll elő.
- Véleményem szerint, ha valakit egy adott erkölcsi mérce szerint nevelnek, nem tud a későbbiekben annyira összekeveredni az agyában a jó és a rossz fogalma. Ha mindenkinek meglenne a megfelelő erkölcse, nem élnénk olyan világban, amiben most élünk...Hogy olyan bűncselekményekért kapnak az emberek életfogytiglant, ami miatt harminc - negyven éve még kitüntetés járt.
- Akár így is lehet, de ez pszichológia, nem pedig filozófia. - próbálta rövidre zárni a témát Ekaterina a szokásos "áljóindulatú" mosolyával.
- Ha valaki a krisztusi alapelvek szerint él, a bosszúállás megengedhetetlen számára. - folytatta a lány annak ellenére, hogy Ekaterina már a PowerPoint következő címszavára lépett.
- Ne folyjunk bele a vallásfilozófiába. - mondta szigorú arccal. A jóindulatú mosoly nála mindig csak az első figyelmeztetéssel járt. - Az egyénnek szüksége van a közösségre, és kész. Nem vagyok kíváncsi semmiféle vallásos, áltudományos magyarázatokra. A pszichológiában tények vannak, nem pedig félig igaz elméletek.
A lány meglepődött a szokatlan stíluson, és úgy döntött, nem éri meg tovább vitatkozni, mert még rosszat tehet vele a szakdolgozatának. Nem tévedett sokat. Ekaterinát valóban csak két dologgal lehetett felhúzni: Az értelmetlen időpocsékolással és azzal, ha valaki tudományosan nem igazolt elméletekkel érvel. Tinédzserkora óta kirázta a hideg minden vallással kapcsolatos dologtól. Az Istenben való hitet a buta emberek leegyszerűsített világképének gondolta, a híveket pedig naiv embereknek titulálta, akik egy reverendás faszinak mindent elhisznek.  A gyerekeit meg sem kereszteltette, mert fölöslegesnek találta. Azt szerette volna, ha nem akadályozza meg őket semmi abban, hogy nyitott és tudományos gondolkodású emberek legyenek...Erre mi lett belőlük? Vitaliy egy elvont, érthetetlen viselkedésű fiatal felnőtt, aki az életben nem fogja megállni a helyét sehol, Daniillal kapcsolatban pedig összetehetik a kezüket, ha év végén nem húzzák meg semmiből. Talán a sors különös játéka, hogy néhány gyerek a saját szüleire hasonlít legkevésbé. Csak ne kellene folyamatosan arról szövegelnie az előadásain, ami őmaga is elrontott. Aszociális fiatalok, rossz szülő - gyerek kapcsolatok, nehezen kezelhető gyerekek...Persze tény és való, hogy Vitaliy sosem csatlakozna deviáns csoportokhoz, mert ahhoz is túl mafla, de akkor sem adhatott igazat ennek a vallásos lánynak. A hívők nem logikusan gondolkoznak. Ők mások...Igazság egyedül csak a tudományban lehet, és ez teljes mértékben így van rendjén.

Köd

❄ 
2015. Február 9. Péntek
16:30
A ritkán lakott blokksorok közé beszivárgott a köd és a szürkület, amire Marko és Dasha egymás mellett lépkedve a lakótelepre értek. Máskor Dashát lehangolta a szürkületbe vesző, kihalt blokkok látványa, de jelen pillanatban úgy érezte, hogy életében nem történt még vele ennyi pozitívum, mint az elmúlt két nap alatt. Bárcsak itthon lenne még az anyja, és kinézne az ablakon...Végre láthatná, hogy az egyetlen, véleménye szerint velejéig romlott lánya egy jóképű fiúval jön haza. Jóképű...Mit számít az? Sok fiú jóképű, de ilyen, mint Marko, egy sincs. Nem elég, hogy helyes, jó stílusú, és ugyanazokat a metál együtteseket szeretik, de lelkileg is teljesen egy hullámhosszon vannak. Hány lánynak adatik meg ilyen fiú? - Dasha egészen kivételesnek érezte magát. Tudta, hogy az anyjának azért volt ennyi kapcsolata, mert sosem találta meg senkiben a boldogságot. Erre ő...Már tizenhat évesen megtalálta élete szerelmét, akivel nemsokára közösen végeznek az összes rosszakarójukkal.
Nem valami romantikus, de legalább történik végre valami...Meg amúgy is megérdemlik. Aki bánt másokat, maga is méltó büntetést érdemel.
Marko mellette lépkedett a telefonjába bújva, amin Dasha megnyitotta a blogját, ahova a verseit volt szokása kirakni. Egy ideig még megosztotta legújabb írásait a facebookon , de miután látta, hogy ismerősei határozottan ignorálják azokat, csakis saját örömére írogatott. Mindig reménykedett, hogy egyszer talál valakit, akinek megmutathatja a legbelsőbb gondolatatól hemzsegő verseit, és az a valaki értékelni is fogja azokat, hiszen annyira egy hullámhosszon vannak.
- Na, milyenek? - nézett Markora, határozottan pozitív választ várva.
- Jók. Ügyes vagy. - próbált egy kedves mosolyt erőltetni az arcára, de igazából az egész annyira hidegen hagyta. Miért mutatja neki ez a hülye lány ezeket  az elvont kotyvaszokat, amikor ezer fontosabb dolguk lenne...És amúgy sem volt az a művészlélek, aki a elolvad pár viszonzatlan szerelemről szóló verstől.
- Tényleg? Annyira örülök, hogy valakinek tetszik. Anya mindig csak azt mondogatja, hogy ne foglalkozzak az írással, hanem inkább tanuljak, meg sportoljak, mint a többi velem egykorú lány. Már kezdtem elhinni, hogy tényleg ennyire béna vagyok, de ha te másképp látod, valószínűleg nincs így.
 - Tegnap Nikolayjal beszereztük a fegyvereket. - próbálta lényegesebb dologra terelni a témát. Nem érdekelte, hogy bunkónak tűnik, de már elege volt ebből a semmiről szóló fecsegésből. Az összes lány ilyen...Beszélnek mindenféle hülyeségről, de a fontos dolgokról szót sem ejtenek.
- Honnan? - nézett rá döbbenten Dasha.
- Vannak kapcsolataim. Skinheadektől.
- Skinheadek? Ők azok a kopasz, rasszista csávók?
- Úgy is nevezheted őket. - Igazából nem számított másra, hiszen már ránézésre is látszott, hogy Dasha nem szimpatizál az ilyesmivel. Színes haj, fültágító...Tipikusan az olyan ember kinézetére vall, aki a liberalizmuson kívül minden létező irányzatot megvet.
- Hogy lóghatsz ilyenekkel? Te olyan normális fiú vagy. - Tisztában volt vele, hogy a felháborodás ilyenkor egy normális reakció, hiszen a huszonegyedik században minden felháborító, amivel a többség nem ért egyet. A huszonegyedik század az ideológiák harca, és aki nem születik bele az egyikbe, sosem fogja azt igazán megérteni, éppen ezért is fölösleges részletezni neki.
- Néha jól esik olyanokkal lógni, akik még nálam is mélyebbre süllyedtek. - mondta elgondolkodva. Hirtelen meg is feledkezett róla, hogy ott van Dasha, akit csak pár napja ismer, és mindezt neki ecseteli. - Ők legalább nem ítélnek el. Az ember mindig vonzódik az olyan egyénekhez, akik koromfekete szövetből készültek...Mellettük úgy csilloghatnak, mint valami drágakő.
   Az igazat megvallva sosem tartotta Vováékat valami emelkedett társaságnak, de egyet szeretett bennük: Nem volt miért elítéljék, mert maguk sem voltak különbek. Vovát minden létező munkahelyről kirúgták a nyomdapecsétet nem tűrő viselkedése miatt, Pasha még az érettségit sem tette le, Antont pedig csak az összeesküvés elméletek érdeklik, amióta kirúgták az egyetemről. Pasha hülyesége persze megmagyarázható azzal, hogy "csurka vér" csörgedezik az ereiben, Vova és Anton azonban szőke, kék szemű "gyermekek". Lehetnének intelligensebbek, hiszen ilyen képviselőkkel sosem lesz világméretű a skinhead mozgalom. Anton jobban tette volna, ha nem rúgatja ki magát az egyetemről. Minden mozgalomnak értelmiségiekre van szüksége, hiszen nekik jobban hisznek az emberek. Mégis ki hallgat egy olyasvalakire, akinek minden második szava "baszdmeg", "kurva anyád", "rohadt zsidók", "büdös csurkák" és a többi...Légből kapott, ostoba kifejezések. Ha valaki zsigerből gyűlöl valakiket, akkor azokat behatóan tanulmányozza éppen azért, hogy ismerje ki minden lépésüket, tudja kikövetkeztetni minden gondolatukat. Ki hitte volna, hogy anno a nácik is tanulmányozták a tórát?...Persze a négyes számú blokk 12. lakásának lakói nem ilyen komolyak. Ők csak szimplán hülyék, és a szimplán hülyékben az a legjobb, hogy kölcsönös lenézést lehet velük folytatni. Olyan, mint a biológiai szimbiózis. Mindenki lenézi a másikat, sosem alakul ki mély, lelki kapcsolat köztük, de mégis egymásra vannak utalva, hiszen mindnyájan ugyanazok - Társadalom peremére szorult emberek.
- Tudod, egy furcsa társaságban mindig az az ember illúziója, hogy megértik, de ez csak egy tévképzet, aminek következtében elveszti az illető minden realításérzetét.
Dasha nem hitt a fülének, amikor hallotta, hogy Marko egyben az egyben azokat a gondolatokat fogalmazta meg, amikről ő szokott egymagában filozofálgatni.
- Ez teljes egészében így van. Attól félek, hogy ez is csak egy álom, és igazából még mindig egyedül vagyok a nagyvilágban...Elvégre csak egy buta kislány vagyok, akit a saját apja is elhagyott babakorában, az anyja pedig egyfolytában csak a férfiak után caplat, mert az egyetlen lánya nem elég szórakoztató társaság. Olyan fura ez az egész. Tegnap még csak egy depressziós kislány voltam, akinek egyetlen barátja az apró betűs, pszichopata írással teleírt naplója volt, most meg... - nem tudta befejezni a mondatát. Nem mondhatta, hogy az a puszta tény is feldobja a napját, hogy Marko létezik. Különös érzés ez a szerelem. Rengetegszer érzett már hasonlót, de viszonzott sosem volt. Rocksztárok, emo tinifilmek színészei, pályakezdő biológiatanár, egyszer látott idegen a buszon, bunkó fiú az osztályból, antiszociális fiú a metróról, facebookon megismert gyerek...Csupa olyan személy, akik megközelíthetetlenek...Plátói szerelmek, amik sosem teljesedhetnek be...Dasha már hozzászokott az ilyesmihez, de a mostani érzés teljesen új volt számára. Akibe szerelmes, azzal beszélget is. Élőben. Együtt sétálnak haza a ködben, szorosan egymás mellett. Ráadásul teljesen egy hullámhosszon vannak...Marko kedves gyerek, csak kissé zárkózott és depresszív...De egészen biztosan igaza van mindenben.
- Miért, miben annyira más a mai nap, mint a tegnapi? - kérdezte Marko mogorván, mert már elege volt ebből a lelki ömlengésből. Olyan idegesítő ez a Dasha nevű kiscsaj, mint Masha az intézetből. Csak ő nem beszélt ennyi butaságot egyhuzamban, és valahogy a kinézete is természetesebb volt.
- Nem is tudom igazából. Csak boldogabb vagyok. - mosolygott Markora szelíden.
"Boldogság, mi?" - mosolyodott el kínjában Marko. Mikor is érzett ő utoljára ilyesmit? Talán évekkel ezelőtt, amikor még naivan azt hitte, hogy lehet valami köztük Elenával. De az is lehet, hogy soha...Ha van is boldogság, egészen biztosan nem adatik meg mindenkinek.
Egy blokk elé értek, ami látszólag semmiben nem különbözött a többitől. Régi épület, összefirkált fal...A falon csúnya szavak mindenféle nyelven, női és férfi nemi szerveket ábrázoló firkák, monogramok, kalapács - sarló, horogkereszt, színes békejel...Mintha a környék összes idiótája ide járna falat firkálni.
- Megérkeztünk. - vigyorgott Dasha, mintha éppen a világ legszebb háza előtt parkoltak volna le egy luxusjárgánnyal. Marko magától is felismerte a házat, hiszen előző nap már járt itt. Azt hitte, jobban elnyeri Dasha bizalmát, ha egyenesen házhoz jön elmondani az ötletét, de úgy tűnt, kissé túllőtt a célon, ugyanis a lány levakarhatatlanná vált.
- Jó gyatra környék. - nézett végig a sűrűn dekorált falakon. - Pláne az az izé szúrja a szemem a sarokban. - mutatott az embernagyságú, színes békejelre.
- Tényleg? Pedig én fújtam a falra, kb egy évvel ezelőtt éjszaka, amikor senki nem látta. Tervezem, hogy lesz mellé egy idézet is, csak még nem tudom, melyik. Jó lenne valami olyasmi, ami témában hozzá illik. Ez a kedvenc jelképem. A szabadságot és az egyenlőséget szimbolizálja.
- És a hippik használták. - mormolta Marko. - A hülye kretének, akik még mindig nem látják, hogy Európának befellegzett.
Dasha azt a belülről szétfeszítő fájdalmat érezte, ami mindig akkor lett rajta úrrá, amikor valaki általa nagyra becsült dolgokat kritizált. Ha az anyja, vagy annak valamelyik aktuális pasija mondta volna ezeket a mondatokat, egészen biztosan vitába száll vele, de Markoval nem akart ellenkezni, hiszen ő nem rokon és nem is retardált osztálytárs. Igazából még ő sem tudja pontosan definiálni, hogy ki is ő. Olyan egyedi és különös, mintha nem is ebből a világból származna. Arca olyan, mint a bőrrel borított mágnes, amivel akaratlanul is odavonzza az emberek tekintetét. Személyiségének minden oldala, rezdülése, magja és jelleme megjelenik rajta. Érzékeny, és jólelkű, aki megvédi a szerencsétleneket...Nem olyan, mint a többi vele egyidős fiú. A férfiak mind lélektelen idióták, akik nem tudják, hogyan kell közel kerülni egy nőhöz, Marko azonban ezeknek szöges ellentéte...Bár igaz, ha olyan kedvében van, úgy tud bántani másokat, ahogy senki más. Tulajdonképpen meg sem tudta fogalmazni, hogy valójában mi a problémája. Nagyon ritkán érzett sértettséget, most mégis úgy érezte, hogy a lelkébe gázoltak. Akkor még nem tudta, hogy sértettségének miértjét csak hetekkel később fogja megtudni egy olyan személytől, aki az eddigi évek során elkerülte a figyelmét.
- Tökmindegy. - vonta meg a vállát, bár tisztában volt vele, hogy ez egy tucatmegnyilvánulás, amit csak a véleménynélküli plázacicák használnak, hogy lerázzák a náluk látszólag sokkal intellektuálisabb személyeket. - Milyenek azok a fegyverek? Látni akarom őket!
- Most nem. - rázta a fejét Marko. - Majd mindennek eljön az ideje. Amint összeszedjük őket, az egyiket neked adom.
- Komolyan? Pont nekem?  - hitetlenkedett. - Életemben nem volt még a kezemben fegyver. Fogalmam nincs, hogyan kell bánni vele.
- Másra nem is számítottam. - forgatta unottan a szemeit. - Nem baj, idővel megtanulod. Nem adhatom a félőrült Vitaliynak, vagy annak a szerencsétlen Nikolaynak...Vakhának meg aztán pláne nem. Majd téged tanítalak meg lőni, van már gyakorlatom benne bőven. - ez persze nem volt igaz. Ugyanannyira új volt kezében a fegyver, mint Dashának, bár évek óta álmodozott róla, hogy egyszer a kezében tarthat egyet úgy, mint Vova és a többiek. Dasha hálás szemekkel nézett rá. Alig várta a holnapi napot, ami feltételezhetően teljesen meg fogja változtatni az életét. Már semmi nem állhat útjába, hiszen az anyjáék már messze járnak, mást pedig úgysem érdekel. Végre sikerül kitörnie a szürkeségből és elhagyatottságból. Végre sikerülni fog.