9 hónappal ezelőtt
- Ez a magántanulósdi a legnagyobb hülyeség, amit egy szülő csinálhat. Ebben az életkorban nagyon nagy szükség van a kortárs közösségre. A magántanulók nem megfelelően szocializálódnak.
- Hát... - vonta meg a vállát Ivan, miközben becsukta maguk után a kaput. - Láthatod, hogy máskülönben mennyire megfelelően szocializálódik.
Ivan keveset beszélt, de amikor éppen gondolatai támadtak az élet nagy kérdéseiről, válogatás nélkül megosztott mindent, olyan dolgokat is, amelyek mások számára zavarbaejtőek, vagy egyenesen bántóak lehetnek. Kétség nem fért hozzá, hogy Vitaliy képtelen bárhova is beilleszkedni, viszont Ekaterina foggal - körömmel ragaszkodott a látszat fenntartásához, miszerint a fiával minden a legnagyobb rendben. Néha magát is próbálta meggyőzni. Nincs is semmi gond Vityával, hiszen kedves, csendes, okos fiú, aki az eszével még sokra viheti, hiszen életében nem ismert olyan embert rajta kívül, aki tudja memorizálni egy telefonkönyv több oldalát is, vagy éppen fővárosi gyerekként nyakig beleássa magát a szibériai kisnépek történelmébe. Egy évvel ezelőtt még könnyebb dolga volt ezen a téren, viszont pár napja két külön vágányon halad az elképzelése, meg az, ami valójában történik, és a dolog legaggasztóbb részéről még a férjének sem számolt be mindeddig.
- Tudod, Ivan, te könnyen beszélsz úgy, hogy a fél életedet a laborban töltöd azzal az öt emberrel, aki hajlandó bejárni a szemináriumaidra, szabadidődben pedig a fotelből nézed a meccset sört vedelve, viszont engem ismernek ezen a környéken. Ennek a Krupin gyereknek is ismerem az anyját, így százszorosan égő az, amit Vitya csinált.
- Mi? - állt meg a bejárati ajtó kulcsa Ivan kezében, és úgy tűnt, hogy mentem el is dobja. - Honnan?
- Pár évvel ezelőtt járt hozzám terápiára. Említette, hogy a fiát, Lyohát is a 05-ösbe vették fel. Egyedül neveli a gyerekét...Vagy várj, nem. A nagymama neveli. Viszont a hapsinak valami jól működő vállalkozása van külföldön, és rengeteggel segíti őket.
Miután beléptek a lakásba, úgy tűnt, hogy annyiban marad ez a beszélgetés, azonban Ivan mégis visszatért pár perc múlva a nappaliba, amelyben Ekaterina elgondolkozva ült, a doromboló Lukréciával az ölében.
- Elég szerencsétlen lehet ez a Lyoha is, ha az anyja a vénasszonyra sózta, az apja pedig pénzben próbálja megadni a szeretetet. Nyilván azt akarja, hogy legalább az iskolában szeressék.
Ekaterina úgy érezte, hogy mindjárt szegény Lukréciának fogja meghúzni a farkincáját, amiért a férje nonstop hülyeségeket beszél, és ráadásul el is hiszi, hogy ezek bölcs gondolatok.
- Nem hiszem el, hogy ezek után sem a saját gyerekeddel foglalkozol. Miért lenne szerencsétlen Alexey Krupin? Talán ő drogozott az évfolyamkiránduláson, vagy ő hazudik a szülei szemébe hatalmas szégyenbe hozva őket?
- Nem. Csak furcsa, hogy egy tizenhat évesnek ekkora arca van.
- Ezt ki lehet nőni. A jellemtelenséget nem.
- Az ilyenekből lesznek a pszichopaták. - mormolta Ivan, figyelmen kívül hagyva Ekaterinát. - Inkább mondja fel Vitya a fél telefonkönyvet, meg járjon Daniil térdig letolt gatyában, minthogy bármelyik gyerekemből ilyen kis érzéketlen féreg legyen. Látnod kellett volna, ahogy nézi a fiunk kétségbeesett arcát, és mondogatja közben a saját hülyeségét.
Ekaterina ismét csak annyit tudott kinyögni, amennyit a férjével folytatott értelmetlen viták vége felé általában ki szokott, miközben végiggondolja, hogy hoszonévesen mégis mi foghatta meg ebben a vén hipszterre emlékeztető, mindent rommá relativizáló vegyészben, aki úgy tűnik, mit sem érzékel az őt körülvevő világból, majd elejt valamit, ami alapján komolyan aggódni kezd a mentális egészségét illetően.
- Hát, te esküszöm, nem vagy normális.
- Lehet. - vonta meg a vállát Ivan.
