Minden másképp történhetett volna

2015. Február 9. Péntek
Pozitív és negatív érzések egyaránt kavarogtak Elena Polzina fejében, amikor ötödik óta után a menza felé tartott, kivételesen egyedül. Szomorú gondolatainak nagy részét az tette ki, hogy hiába tanult rengeteget a matek témazáróra, mégis hármas lett, de viszont Alexey elhívta egy buliba, ahol elméletileg Daniil is ott lesz. Megígérte a szüleinek, hogy a következő félévben kevesebbet fog bulizni, és többet foglalkozik a tanulással, de a mostani helyzet egészen más, hiszen nem csak a szokásos menő arcok lesznek ott, hanem Daniil is. Amint az ebédlőbe lépett, megállapította, hogy Yulya és Polina még sehol nincsenek, így egyedül ült le egy üres asztalhoz, és táskáját az egyik székre helyezve foglalta a helyet a barátnőinek. Yulyával már az általános iskola óta ismerték egymást. Afféle örök és elválaszthatatlan barátok voltak, mint amikről az igencsak idealizált amerikai filmek szólnak. Nem volt okos lány, de humora és lazasága miatt a legtöbb társaságban közkedvelt személyiség volt. Polina már egészen más volt. Ő egy évvel felettük járt, és az egész iskola szinte tökéletesnek látta. Modelleket megszégyenítően jó alakkal rendelkezett, mindig a legdivatosabb cuccokban járt, és emellett még kitűnő tanuló is volt, pedig Elenával ellentétben korlátlanul bulizhatott minden hétvégén. Elena sokszor azt gondolta, hogy minden lány ilyesmi életről álmodhat.

Ahogy ült az asztalnál, észrevette a terem másik végében ülő Markot. Szokásához híven teljesen egyedül ült, fekete pulóverének kapucniját a szemébe húzta, és igyekezte kizárni a külvilágot, ahogy a külvilág is kizárta őt világéletében. "Fel sem tűnt eddig, hogy ennyire egyedül van" - tudatosult Elena fejében, ahogy pár másodpercig rajta tartotta a szemét. El sem tudta képzelni, milyen, amikor valakinek nincsenek barátai, hiszen őt világéletében emberek vették körül, és elég sok igaz barátot tudhatott magáénak. Nem tudott róla, hogy az osztályból bárki utálná, vagy rossz szemmel nézne rá. Milyen lehet annak, akit senki nem szeret? Úgy gondolta, ő ilyen helyzetben ki sem bírná. Ahogy nézte Markot, érezte, hogy sajnálja. Talán ő is tehet róla, hogy most itt tart. Nem kellett volna annyira bunkón viselkednie vele évekkel ezelőtt, csak mert mindenki más ugyanezt tette. A kisgyerekek néha hülyék, és kegyetlenek, felnőttként meg már nem tudják rendbe hozni a múltbéli hibáikat. Hirtelen átfutott az agyán, hogy mi lenne, ha odamenne hozzá. Nyilván mindenki megbámulná és kiröhögné, hiszen Markoval nem szokás kommunikálni. Többet a menők rá sem néznének, bulizni meg végképp nem hívnák magukkal. Pedig olyan magába fordulva ül ott...Rossz lehet neki mindig egyedül. Ha néha egyedül van az ember, nem gond...De ha mindig...Drasztikus lépésre szánta el magát. Elhatározta, hogy oda fog menni. Persze nem sokáig marad annál az asztalnál, mert még valaki meglátja és elhíreszteli az egész iskolában. Csak éppen megkérdezi, hogy minden OK-e. Már éppen állt volna fel, amikor hangoskodva betoppantak az ebédlőbe Polináék, akik két másodperc alatt elterelték a gondolatait Markoról és a kiközösítettségről. Ha pár másodperccel később lépett volna be a hangos lánycsapat, talán minden máshogy történt volna, és nem ez lett volna Elena Polzina utolsó boldog napja...
- Képzeljétek! Borzasztó, ami ezen a héten történt! - vágta le magát idegesen Polina a mellette lévő székbe. - Juriknak kiment a térde, pedig szeptember óta úgy van, hogy vele táncolok a szalagavatón.
- Pont te aggódsz ezen?  - nevette el magát Yulya, miközben vett magának egy zsömlét az asztal közepén lévő kenyeres kosárból. - Minden pasi veled akar táncolni az egész gimnáziumból...Csak találsz valakit.
- Várj, nem fejeztem be! - förmedt rá. - Az a hülye Blinov Nikolay Sokolov mellé osztott be.
Yulya a szája elé kapott, és nem tudta, hogy nevessen barátnője szerencsétlenségén, vagy inkább  sajnálkozzon, ahogy ilyenkor szokás.
- Amellé a kövér Nikolay mellé?
- Igen. Nem tudom, mit csináljak. Nem táncolhatok azzal a gyerekkel...Az egész rokonság eljön vidékről. A nagymamám szépségkirálynő volt az ötvenes években, infarktust is kap, ha meglátja, kivel táncolok. - Már az egész tizenkettedik évfolyam tűrhető rétegét végigkérdeztem, de foglalt mindenki. Akkor inkább nem is táncolok.
- Ne hülyéskedj! Már hónapokkal ezelőtt megvetted a ruhádat, és a lépések is elég jól mennek.
- Lehet...De ez akkor is vér ciki. Az egész iskola rajtunk fog röhögni. Általános iskolás koromban úgy képzeltem, hogy olyan leszek a szalagavatómon, mint egy hercegnő, erre ez történik...
- Hát igen...A herceg valahol elmaradt...
Erre mindhárman kínjukban elnevették magukat, majd Polina folytatta:
- Ti már gondolkoztatok rajta, hogy jövőre kivel táncoltok?
- Remélhetőleg Daniillal. - mosolygott sejtelmesen Elena. - Képzeld, Alexey elhívott egy bulira, ahol ő is ott lesz.
Polina értetlenül vonta fel a szemöldökét.
- Valóban? Milyen buli ez? - lelke mélyén érezte, hogy inkább együtt kéne örülnie Eleneával, de ugyanakkor elfogadhatatlan volt számára az a tény, hogy az iskola legmenőbb fiúja őt nem hívta meg semmilyen bulira, de ezt a 10.-es, copfos kislányt igen.
- Az Oblakában lesz. Valami egész éjszakás buli. Még nem tudom, hogy anya elenged -e, eléggé aggódó típus.
Polinát egyreinkább kezdte hatalmába keríteni a hozzá igencsak gyakran "ellátogató" irigység, miután hallotta, hogy a híres - neves Oblakáról van szó. Valamennyi csóró gimnazista álma, hogy legalább egyszer az életben eljusson oda bulizni...
- Engem is meghívott Alexey. - dicsekedett Yulya. - Téged nem?
- Nem. - hangja hirtelen megváltozott. Már nem volt érezhető benne az a csalódottság, mint pár másodperccel ezelőtt. - Amúgy sincs időm ilyesmikre három hónappal érettségi előtt. Ti is inkább gondolkozhatnátok azon, hogy mit kezdtek az életetekkel jövőre. És amúgy...Én nem kezdenék azzal a Daniillal. Még nem volt barátnője, tuti, hogy homok. - mondta egyenesen Elenának célozva, de ami előtt még tudott volna bármit reagálni, Yulya szólt közbe:
- Nem is néz ki annak. Szerintem csak szimplán nehéz neki az ismerkedés egy ilyen báttyal.
- Ja persze...És még ott van a fogyatékos bátyja.
- Nem hiszem, hogy fogyatékos. Ha az lenne, nem vették volna fel ide.  - mondta Elena határozottan. Habár sosem beszélt két szót sem Vitaliyval, elkönyvelte, hogy Daniil rokonai nem lehetnek olyan rosszak. Sőt, tökéletesek, akárcsak ő.
-Nekem hat éve osztálytársam, és eddig látott viselkedése alapján biztos vagyok benne, hogy nincs kint a négy kereke...Sőt, talán egy sincs kint neki. Az osztályban még Nikolaynál is jobban utálják, mert mindenkinek meggyőződése, hogy csak azért vették fel, mert az anyja valami híres pszichiáter. Tudjátok, az értelmiségiek mindig a legjobb iskolába akarják járatni a gyerekeiket, az meg már nem érdekli őket, hogy az milyen szellemi állapotban van. - hadarta felháborodottan Polina.
- Annyira hülye nem lehet, ha matek tagozaton van. - mondta Elena, miközben arra gondolt, hogy ő teljesen ép szellemileg, mégsem megy neki a matek.
- Persze...Biztosan azért nem néz az emberek szemébe, meg azért nem tud normálisan kommunikálni, mert teljesen ép elméjű. Ha egy napot kéne eltöltened a társaságában, rájöhetnél magad is, hogy nem százas.
Elena tulajdonképpen ez után a beszélgetés után jött rá, hogy nem Marko egy egyetlen kiközösített gyerek az iskolában. Kb minden osztályban van egy kiszemelt, akit a többség nem bír, piszkálják, pletykálnak róla, röhögnek rajta...Mit árthattak ezek a fiatalok a társadalomnak? Valamit keresztbe tettek a menőknek még a kezdetetek kezdetén, vagy csak az az összes bűnük, hogy mások, mint a többiek? Vajon miért kell a közösségnek egy közös ellenség, akit azért szemelnek ki zaklatások célpontjává, mert látszólag nincs ki megvédje?
     Egy pillanatra elgondolkodtatta ez, de hamar kiment a fejéből, ahogy arra gondolt, hogy feltételezhetően a holnapi lesz élete legjobb napja. Hajnalig bulizás a haverokkal egy menő szórakozóhelyen és persze Daniil...Ahogy rá gondolt, úgy érezte legszívesebben kitépné az álmaiból, hogy megölelhesse. Talán ilyen az igaz szerelem? Ezt maga sem tudta...