Nem is léteznek jóérzésű emberek?
Dehogy nem, csak azok hallgatnak, mert belőlük is könnyen áldozat lehet.
2015. Február 8. Csütörtök
Este tíz óra tájban Daniil kopogott be a bátyja szobájába. Vitaliy már megszokta, hogy öccse kizárólag csak akkor tesz ilyet, amikor lefagy a saját gépe, így nála próbálja folytatni az elengedhetetlenül fontos facebookos beszélgetéseket. Azt gondolta, ez ma sem lesz másképp, így kissé meglepődött, amikor Daniil a saját notebookjával lépett be a szobába.
- Hallom, elvették a géped...- mondta, miközben leült mellé az íróasztalhoz, és sajátját az asztalra tette. Vitaliy nem értette, hogy öccse mit akar. Nem volt szokása ez a segítőkészség...Igazából világéletében teljesen mindegy volt neki, hogy a bátyja mit csinál, és mi van vele. Többnyire csak akkor kereste fel, amikor valami érdeke fűzte hozzá, és ahhoz képest, hogy egy házban éltek, néha napokig egymáshoz sem szóltak. Nem értette, hogy mi ez az egész. Most szánakozásból áthozza a saját laptopját, hogy ő is tudja használni, ha már a sajátjának két hétre búcsút inthet.
- Most nincs szükségem a gépre. - mondta őszintén. - Holnap felelek irodalomból. Még át kellene néznem az anyagot.
- Pedig ezt látnod kell. - ezzel megnyitott a facebookon egy oldalt. "Vitaliy fan club" - olvasta le a képernyőről. Az első pár pillanatban nem nagyon értette. Fanclubot hírességeknek szoktak létrehozni. Az internetes fanclubok többnyire abból állnak, hogy az oldal adminja folyamatosan újabb képeket és információkat oszt meg az imádott sztárral kapcsolatban. Aztán megpillantotta a csoport leírását. "Ez az oldal az iskola legviccesebb diákjáról, Vitaliy Kuznyecovról szól. Ha ön is nagy tisztelője Vitaliynak, és szeretné nyomon követni az életének minden pillanatát, lájkolja az oldalunkat."
Máskor nem mindig értette az iróniát, de most azonnal leesett neki. Valaki egy róla szóló gúny oldalt hozott létre. Lejjebb görgetett. 30 kedvelés. Az ismeretlen admin a legutóbbi bejegyzést öt perccel ezelőtt posztolta ki. "Ma iskolánk gyöngyszeme, Vitaliy Kuznyecov bejelentette, hogy nem táncol a szalagavatón. Attól tartok, ez az ünnepség ezennel értelmét vesztette". - a kommentekre kattintott. Ketten szóltak hozzá.
"Alexey Krupin: Nem mintha meg tudná jegyezni a lépéseket a fogyatékos :D
Polina Voronova: Egyel kevesebb probléma. Nikolayt hogy lehetne rávenni, hogy hasonlóképpen döntsön? Még a végén az afterpartyra is magunkkal kell vigyük őket"
Lejjebb görgetett. Az oldal hasonló színvonalú bejegyzésekkel volt tele. Az legelső, két nappal ezelőtt született.
- Ha akarod, szólok nekik, hogy töröljék a csoportot. - mondta halkan Daniil. Vitaliy nagyon meglepődött. Ezt nem nézte volna ki az öccséből. Szembeállna a menőkkel, csak hogy megvédje a őt? Mégsem kellene engedni Markonak, hogy rajta is bosszút álljon. Daniil jó fiú, csak elvette az eszét a menőség.
- Nem kell. - mondta anélkül, hogy a szemébe nézett volna. "Mostmár úgyis mindegy". Reggel még a bosszúállás ellen volt, de délutánra egyre tisztábban érezte, hogy muszáj csatlakoznia a csoporthoz, hiszen őt is állandóan szekálják. Úgy érezte, hogy már otthon sem érezheti magát biztonságban, hiszen amitől az iskolából hazajövet megszabadul, az otthon is folytatódik, csak virtuálisan. Ha nincs ott, akkor a közösségi oldalakon szapulják. Olyanok, mint a szúnyogok, amiktől a nyári estéken nem lehet szabadulni... De ha fordul a kocka, és az elnyomottak fellázadnak, már úgyis mindegy lesz, ki hozta létre ezt az oldalt.
- Nem? - csodálkozott Daniil. - Te tudod...Pedig van tippem, hogy kik lehettek. - ezzel megfogta a notebookját és kiment a szobából. Vitaliy az elmúlt pár évben már annyit filozofált rajta, hogy melyik disznóságot ki csinálhatta, hogy perpillanat ennek a facebookos oldalnak az ügye a legkevésbé sem érdekelte. Szegény Daniil...Milyen semmit nem sejtő arccal jött segíteni. Ő azt hiszi, hogy a bátyja csupán egy szerencsétlen, bátortalan fiú, aki nem meri megvédeni magát, így segítségre szorul. Nem tudja, hogy ha kettőjük közül valakit meg kell menteni, az inkább ő. Vitaliy elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy Daniilt is elvigye Marko. Valahogy meg kell akadályoznia, csak még nem tudja, hogy hogyan.
* * *
Ekaterina a dolgozószobájában ült, és éppen az internetes tanácsadó oldalán válaszolt a páciensek által feltett kérdésekre. Amikor Vitaliy megjelent az ajtóban, azt hitte, bocsánatot kérni jött, de utána eszébe jutott, hogy nagyobbik fiának az ilyesmi nem szokása.
- Mit akarsz? - kérdezte nem éppen kedvesen. - Akármivel is jöttél, nem adom vissza a gépet, mert marhára ki vagyok bukva. Fel tudod fogni egyszerűen ennek a dolognak a súlyát? Nem lesz nyelvvizsgád, aztán a végén diplomát sem adnak...
- Nem ezügyben jöttem. - mondta Vitaliy, majd leült az asztalhoz.
- Akkor meg mi a baj?
- Jövő héten Nikolayéknál leszek, mert készülünk egy fizika kiselőadásra. - egyértelmű volt, hogy az ő nevét fogja mondani, hiszen az anyja csak őt ismerte az osztályból a szülei lévén. Ekaterina csodálkozva felnézett. Vitaliy folytatta. - Nagyon alapos előkészületeket igényel ez a kiselőadás, mert kísérlet is lesz, ezért nem árt, ha előtte pár napig ott vagyok.
- Legalább csinálsz valamit. - felelte flegmán Ekaterina, mintha halványan sem érdekelné, de igazából nagyon meglepődött. Vitaliy sosem vállalkozott ilyesmikre, pláne nem másokkal együtt. Csak remélni tudta, hogy ez a kiselőadás nem valamiféle büntetés egy órai komiszkodásért, vagy hasonló. Náluk gimnáziumban anno csináltak ilyet. Az irodalomtanáruknak mániája volt, hogy akinek rossz volt órákon a magaviselete, annak kellett választania egy költőt vagy írót és harminc perces kiselőadást tartani az életéről.
- Akkor beleegyezel? Szombaton indulnék, és még nem tudom, hogy mikor érek vissza.
- Miért ne egyeznék bele? Legalább lesz egy kis nyugtom. - vonta meg a vállát. Nem teljesen értette, hogy miféle kiselőadás elkészítéséhez kell több nap, de inkább nem is kérdezte meg, hiszen fiával ellentétben, ő sosem értett igazán a fizikához. Ha most mondana egy témakört, azt se tudná, miről beszél. Inkább az volt furcsa neki, hogy napokra elmegy valakihez. Vitaliy világéletében kerülte a társaságot. Sosem voltak barátai, az osztálytársaival sem beszélt...Hogy hogy most hirtelen napokra "odaköltözik" Sokolovékhoz? Régebb tanácsolta neki, hogy barátkozzon Nikolayjal, mert ő is hasonlóképpen visszahúzódó fiúnak tűnik, de Vitaliy hallani sem akart róla. Magánakvaló gyerek volt, aki elvan a saját kis világában. Ezúttal talán belátta, hogy neki is szüksége van a közösségre? Talán...Mindenesetre most nem akart ezzel foglalkozni, mert még számtalan páciensektől kapott levélre kellett válaszolnia.
Vitaliy ahogy kiment az ajtón, rögtön az előszoba felé vette az irányt. Tudta, hogy az anyja úgysem figyeli, ő pedig biztosra akar menni. A fogasra felakasztott bundakabátjában meg is találta a mobiltelefonját, és pár másodperccel később már törölte is belőle Sokolovék telefonszámát. A biztonság kedvéért az apja asztalon lévő telefonjából is törölte a számot, a telefonkönyvet pedig a kukába hajította. Kész...Most már senki nem fog utánajárni semminek. Mivel elérhetetlen lesz, elhiszik, hogy stréber módjára csinálják azt a kiselőadást, és senki nem fogja őket zavarni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése