Dasha anyja, Valeriya idegesen dobálta be ruháit a bőröndbe.
- Ha nem viselkedtél volna reggel olyan utolsó paraszt módjára, most jöhetnél velünk - nézett szemrehányóan a lányára, aki összekucorodva ült a kanapén. - Igort nagyon megsértetted. Miért nem tudtad elfogadni azt a koncertjegyet?
- Mert utálom a One Directiont, és még annál is jobban utálom, ha valaki tucatnak néz. Az embereket önálló egyéniségként kell kezelni, nem korosztályonként kell az érdeklődési körüket csoportosítani. Te mit szólnál, ha szülinapodra vennék neked egy szakácskönyvet azzal a szöveggel, hogy "a legtöbb családanya szeret főzni"?
Valeriya felháborodottan nézett rá, miközben belegondolt, hogy nem elég, hogy nem szeret, hanem nem is tud főzni.
- Igor csak kedveskedni akart. Bocsánatot kellene kérned tőle.
- Inkább neki kellene bocsánatot kérnie tőlem, elvégre ő ütött meg. - vonta meg a vállát Dasha, de igazából halványan sem érdekelte, hogy Igor bocsánatot kér-e, vagy nem. Igyekezett elfelejteni ezt a reggeli cirkuszt és csak a jelenre koncentrálni, de az anyja folyamatosan gondolatban visszarángatta a reggeli eseményekhez.
- Érdekes módon téged az eddigi összes barátom megvert, az összessel összevesztél, elüldözted őket...Nem gondolod, hogy elsősorban neked kéne megváltoznod? - ezt a mondatot már annyiszor hallotta, mint ahogy azt is, hogy az anyja egyedül fog megöregedni, mert ő a hisztiivel és a kibírhatatlan természetével az összes létező hímneműt elüldözi a háztól. - Ennek a fő oka az, hogy nem szimpatikusak a pasiid, én pedig nem vagyok annyira hazug és képmutató, hogy unszimpatikus emberekkel kedves legyek. - a másik fő oka pedig az volt, hogy elsősorban azért erőltette magára ezt a hideg, és érzéketlen stílust, hogy ezentúl senki se bánthassa. A kemény embereket sosem bántják. A köveket sem próbálja az ember tördelni, de a virágok szárát könnyedén elhajlítja. Ő nem akart többet kínozható virág lenni. Ez a rideg álca, ami lassacskán a lelke védőburkát képezte, jónak bizonyult. Már évek óta csak arra várt, hogy ne bántsa senki. Ezért nem járt nagyon közösségbe, és ezért nem engedett közel magához senkit. Ha az ember nem érintkezik senkivel, nincs ki bántsa...Ez így logikus.
Valeriya csípőretett kézzel állt vele szemben:
- Mondj egy embert ezen a bolygón, aki neked szimpatikus! Inkább magadba kéne nézned ahelyett, hogy folyamatosan csak másokat szidsz. A fiúk ezért nem érdeklődnek irántad. Kinek kell egy hisztis picsa, aki folyamatosan csak pampog?
- Azért akad néhány ember, aki szimpatikus. - felelte gyorsan, miközben a ma megismert iskolatársaira gondolt. Az anyját mindig az idegesítette a legjobban, hogy a szidásra azonnal reagált, és sosem volt képes végiggondolni, amit neki szántak. - És ha érdekel, már egy fiúval is alakul valami. - ezt inkább csak azért tette hozzá, hogy ne maradjon az anyja előtt szégyenben, aki tizennégy éves kora óta folyamatosan csak pasizott. Ha őszinte akart volna lenni, így fogalmazott volna: "Borzasztóan szeretném, ha egy fiúval alakulna valami". Tulajdonképpen most volt életében először szerelmes kézzel tapintható emberbe. Előzőleg mindig csak énekesekbe, színészekbe, és emo modellekbe zúgott bele, de olyan is volt, hogy egy könyv egyik szereplőjének egyéniségébe szeretett bele teljesen. Ez a mostani szerelem más volt. Életében először érezte, hogy akár lehet is valami köztük.
- Nocsak. - mosolyodott el gúnyosan Valeriya. - Igencsak kíváncsi vagyok arra a gyerekre. Mit szerethet benned annyira? A lila hajadat?
Dasha erre nem válaszolt. Mérhetetlen nagy sajnálatot érzett az anyja iránt, aki egy ennyire idióta és agresszív pasival megy vakációra. Reggel lekurvázta mindkettőjüket, és ezt ő is tisztán hallhatta a másik szobából, de mégis elmegy vele. Ilyen az igazi társfüggőség? Ki tudja...Mindenesetre egy parányit örült neki, mert így legalább problémamentes lesz az ő elutazása is. Örömmel öntötte el, hogy holnap korán reggel ismét bemehet a suliba, és láthatja Markot...Beszélhet is vele...És talán...talán tényleg lehet köztük valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése