7:00
– volt. Vitaliy az ágyában feküdt félig betakarózva, fejét a karjára támasztva.
Ötkor ébredt fel, azóta nem bírt visszaaludni. Agyában össze – vissza
kavarogtak a gondolatok és a képek. Nikolay indulattal teli arckifejezése, Hogy
menjen, vagy ne menjen, Marko…Hogy ma is be kell mennie az iskolába, amit
annyira, de annyira utál. A tegnapi biológia óra, a giliszta…Szegény giliszta,
amit Vitaliy megfojtott az alkoholban a boncolás kedvéért, Alexey meg Viktor
pedig elvették, hogy egymásra dobigálhassák. Amit érzett, az már nem is
gyűlölet volt, hanem inkább egy lelke mélyén lévő mély világfájdalom…Amikor az
embernek már gyűlölni sincs energiája, csak egy tompa fájdalmat érez a szíve
alatt, mintha egy kis súlyú tárgy nekicsapódna.
„Lehet, hogy Nikolaynak igaza van?” – fordult meg a fejében. Aki bánt,
azt meg kell ölni? Meg kell ölni, mint a boncolási gilisztát az alkoholban? „Még nem késő” – villant át az agyán. Az apja
most indul a munkába, talán még sikerül eldobnia a suliba. Felült az ágyán, és
készülődni kezdett. Az asztalra kikészített tankönyveit besöpörte a táskájába,
és azt a gyűrött farmert és inget vette fel, amit a szekrényében először
talált. Sosem fordított energiát ilyen kicsinységekre Daniillal ellentétben,
aki állandóan pénzt kért, hol az anyjuktól, hol az apjuktól, hogy a legújabb
márkás cuccokat megvehesse.
Amikor kilépett a szobájából, az
Apja már vette a kabátját. Csodálkozva nézett rá, hogy miért kelt fel ilyen
korán, amikor csak 9:00 – kor kezdődik az első órája, és most még csak 7:31
van.
- El
tudsz dobni a suliba? – kérdezte bármilyen köszönés, vagy bevezetés nélkül. Más
szülő ezen borzalmasan megsértődne, de Kuznyecovék már hozzászoktak ehhez.
Vitaliy egyszerűen nem tudta elsajátítani a kommunikációs normákat. Olyan nála
nem volt, hogy bárkinek hangosan köszönjön, megkérdezze tőle, hogy „hogy van?”
vagy a különféle kérései előtt legalább valami bevezetőt mondana egy kedves
mosoly kíséretében. Vitaliy nem ilyen volt. Beszélgetések során az esetek
80%-ban csak a kérdésekre válaszolt, vagy ha nem, akkor valószínűleg az
aktuális kedvenc témájáról tartott kiselőadást valakinek.
- Tulajdonképpen
igen. – mondta az Apja, ahogy az iratait rendezgette a mappájában. – De miért
kell neked ilyen korán bemenned? Még nincs is teljesen világos…
- Nikolayjal
egy fizika kiselőadásra készülünk. Vele találkozom a suliban. – mondta. Ebből
nagyjából annyi volt igaz, hogy a megbeszélésen Nikolay is ott lesz, de az
Apját ez pont nem érdekelte. Fáradt volt, és elfoglalt. A kisebb dolga is
nagyobb volt annál, hogy a fia miért akar kora reggel bemenni az iskolába. Fizika
kiselőadás…Nikolay…Ezek a dolgok pont nem érdekelték. Szó nélkül elvitte Vityát
a suliba. Út közben két szót nem szóltak egymáshoz. Ivan a híreket hallgatta,
Vitya pedig a hátsó ülésen ült, és folyamatosan csak a találkozón járt az esze.
Bosszú…Bosszúállás…Esetleges bűncselekmény…Vajon ebből mit hoznak ki? Abszolút
nem volt benne biztos, hogy ott kellene lennie. Aludhatott volna még otthon egy
fél órát, és megmenekülne mindentől…De erre már csak utólag döbbent rá.
Tizenöt
percen belül odaértek. Ivan nem közvetlenül az iskola előtt parkolt le, hanem
az iskola utcájának szélén, ugyanis saját bevallása szerint nagyon sietett.
Vitya kiszállt, kivételesen el is köszönt az apjától, és elindult az iskola
felé a hajnalban felszálló ködben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése